Tomboló

Régen nem írtam, de mivel államvizsga előtt állok, így talán ez érthető és elfogadható. Most azonban mindenképp tollat (billentyűzetet) kellett ragadnom, hiszen Magyarország nagy lehetőség előtt áll.

Mindenkit meglepett XVI. Benedek döntése, amikor bejelentette lemondását. Ilyenre szinte évre pontosan 600 éve nem volt példa (utoljára dicső királyunk, Zsigmond mondatta le XII. Gergely pápát 1415-ben, hogy véget vessen a nyugati egyházszakadásnak). Az, hogy miért mondott le, most nem szeretném boncolni, megteszik helyettem a laikus bulvárlapok, akik mindenhova összeesküvést szőnek.

Egy új konklávé előtt persze az állóvíz felkavaródik, mindenkit az foglalkoztat, ki lehet Péter méltó utóda, s vajon végre megmeri tenni azokat a sorsdöntő lépeseket, amelyeket a liberális sajtó szinte már évről-évre követel (mintha a Vatikán demokratikus alapon működne...). Ilyen kérdések ugye a női papság, a cölibátus eltörlése, a homoszexuálisokhoz való hozzáállás, az abortusz stb. Már most előre mondom, hogy szinte biztos, ilyen változtatásokra nem lehet számítani. A bíborosi kollégium továbbra is konzervatív főpapokból áll, s akiket a sajtó liberálisként aposztrofál, azok szintén konzervatívnak számítanak, maximum a grémium többi tagjához képest szabadelvűek.

A lemondás után szinte azonnal esélyesként emlegették Erdő Péter érseket, igaz, az angolszász média (pl. BBC) listáján a neve még nem szerepelt, de az erős vatikáni kapcsolatokkal rendelkező olasz újságok rendre megszellőztetik a nevét. Egy új pápaválasztás nem is lenne igazi múltba vesző jóslat felelevenítésével: Malakiás próféta szerint a most megválasztott pápa lesz az utolsó egyházfő, akinek uralma alatt eljön a romlás. És nem mellesleg Péternek fogják hívni, vagy a Péter nevet fogja felvenni. Jelenleg három bíboros keresztneve Péter, köztük az esztergomi érseké. Ezt csak érdekességképp írtam le.

Emlékezhetünk, II. János Pál pápa megválasztása hogyan hatott a lengyelekre. Gyakorlatilag az egész nemzetet egyesítette, volt egy közös pont, egy személy, akire minden lengyel fel tudott nézni. Nálunk hasonló lenne a helyzet, még ha nem is ily mértékben, hiszen Lengyelország nagymértékben vallásosabb ország, mint hazánk. Ám mégis, Erdő megválasztása egyértelmű siker, mi több PR lenne Magyarország számára. Éppen ezért szurkolnunk, ha tetszik, imádkoznunk kell, hogy a konklávé a mi érsekünket válassza meg Szent Péter trónjára. Egyes idióta szélsőséges hangok folyamatosan előjönnek Erdő vélt zsidó származásával, ám hiszem, hogy ez nem lehet akadály. Ha megválasztják, ez lenne Magyarország legnagyobb sikerese hosszú évszázadok óta. Magyarországnak kijár egy pápa. 1000 éve keresztény ország vagyunk, a katolicizmus egy stabil támpontja. A "kereszténység védőbástyájaként" évszázadokig védtük tatártól, töröktől Európa szerencsésebbik felét. Ha valaki, akkor Magyarország megérdemli, hogy pápát adjon a szent egyház élére.

És nem mellesleg Bakócz Tamás érsek pontosan 500 éve csúszott le a pápaságról a Mediciek ármánykodásainak köszönhetően. Mi ez, ha nem a sors játéka? 1513-ban nem sikerült. 2013-ban fog? Miért ne?

Bajnai Gordon, akit egyébként én nagyra becsülök, még annak ellenére is, hogy nem tartom magam baloldalinak, végre-valahára, két éves huzavona után bejelentette, hogy készen áll visszatérni a fősodrú politikába, legalábbis erre utal azon döntése, hogy fel kíván szólalni a Milla október 23-i megemlékezésén. Talán nem is volt tisztában vele, hogy ezzel a kijelentéssel kiengedte Pandora szelencéjét...

Színre lépése összeugrasztott mindenkit mindenkivel az úgynevezett baloldalon. A szocialisták nyilván nem érdekeltek abban, hogy szó legyen egy esetleges összefogásról, melyben ráadásul nem ők adnák a miniszterelnököt, legerősebb politikai szervezeti mivoltuk ellenére sem. Mesterházy Attila személyes ambíciói mellett azt is figyelembe kell venni, hogy az MSZP két helyi időközi választást is megnyert az elmúlt hónapban, legutóbb épp Sopronban. Ez részükről bizakodásra adhat okot, hogy 2014-ben megverhetik a Fideszt, és ismét kialakulhat az a majdnem váltópárti szisztéma, amely 1998-tól 2010-ig jellemezte hazánk politikai életét. Ezt választási stratégiájukban nem is próbálták leplezni, igaz, azt az anyagot nem épp a nyilvánosságnak szánták. Nem hivatalos értesülések révén azt is tudhatjuk, hogy a párt megosztott az együttműködés kérdésében, ám azt láthatjuk, hogy a megegyezésre törekedők, így Lendvai Ildikó vagy Kiss Péter kiszorult a párt első vonalából az elmúlt egy-két évben. Mesterházy "fiatalítási" akciója egyben egy új szocialista elit kiépítését is jelenti.

Az esetleges majdani pártszövetség egyik gyenge pontja egyértelműen az LMP lehet, amely a szocialista kormányok ellenében is identifikálja magát, hiszen ne feledjük, hogy a rájuk leadott szavazatok szintén protest voksok, azaz a "harmadik utasságot" kívánó szavazatok voltak, ahogy a Jobbik esetében is. Ha az LMP egyezséget kötne a szocialistákkal vagy főleg a DK-val, akkor, hiszem, nagyon sok szavazó fordulna el tőlük, hiszen ők ugyanannyira rühellik az imént említett pártokat, mint a Fideszt. Egyre inkább úgy tűnik, az LMP két tűz közé szorult és sorsdöntő lépés előtt áll. Hasonló a helyzet ahhoz, amikor az SZDSZ 1994-ben, addigi politikáját felrúgva, koalíciót kötött Horn Gyulával. Egyértelműnek tűnik, hogy Schiffer András, a párt legerősebb embere a szövetségkötés ellen van, ám szerepének gyengülését jól jelzi, hogy azóta már nem ő tölti be a frakcióvezetői tisztséget és egyre kevesebbet szerepel a sajtóban.

Sokáig úgy tűnt, hogy a DK lehet a megegyezés motorja, ezt erősítették meg Gyurcsány szavai az éhségsztrájk utáni tüntetésen. Ám azóta itt is megkavarodtak a dolgok, hiszen a magyar politikai ügyeletes bohóca nyíltan támadta a Millát, amely az egész politikai elit, az elmúlt 22 év, így Gyurcsányék ellen jött létre. Gyurcsány szerint Bajnai hibát követ el azzal, hogy fel kíván szólalni a rendezvényen. Megmondom őszintén, nem túlzottan érdekel ez a sok hercehurca. Gyurcsány esetében arról van szó, hogy nem tudja megemészteni, parkolópályára került, és itt már nem ő diktál. Az események meghaladták őt és a pártját. Ezt nem bírja felfogni Gyurcsány, aki még mindig álmodozik miniszterelnöki ambíciókról, akárhogy is tagadja. Gyurcsány mára a megegyezés egyik legnagyobb akadálya lett, hiszen személye egyértelműen vállalhatatlan minden oldal számára. Akivel ő összefog, az súlyosan kompromittálódik, ezt a kockázatot pedig senki nem fogja felvállalni, hiszen Gyurcsány szövetsége nem ér ennyit, az biztos...

Az eddig együttműködő Szolidaritás és Milla is összekülönbözött, főleg azon, hogy október 23 politikai vagy civil rendezvény legyen. utóbbi nem akar a színpadon politikai szereplőt látni és megtiltja a pártlogók használatát is a transzparenseken. Ez jól illeszkedik abba az ideológiába, miszerint a Milla az elmúlt 22 év ellenében határozza meg magát. A 4K-ról nem érdemes szót ejteni, hiszen ők már 4. köztársaságot akarnak. Sőt, valahol már 5. köztársaságról is olvastam. Nonszensz. 

Egy szó mint száz, érdekes lesz a következő két hét, míg kiderül, hogy ki kivel van. Az biztos, hogy ez a marakodás a Fidesznek nagyon sokat segít, miközben elfogadják a választási regisztrációt, meghozzák az új megszorításokat stb. Orbán Viktornak elég hátradőlni és élveznie a show-t. Mert annak folytatódnia kell, ugye... A cirkusz megvan, már csak a kenyér hiányzik.

Tegnapelőtt, hazafelé tartva a munkából, átvágtam a Kossuth-téren, és egy pillanatra az a botor gondolatom támadt, hogy magam szeretnék meggyőződni az elévülhetetlen politikai bohóc, Gyurcsány Ferenc újabb előadásának minőségéről. A hatalmas plakátok és sátrak mind-mind adottak voltak egy kiadós szórakozáshoz.

Nem is tudom, mi volt talán megdöbbentőbb. Közvetlenül a bejárat előtt Magyarország kormányzójába botlottam, aki fennhangon próbálta meggyőzni a böszmét, hogy Orbánnal együtt távozzon a hatalomból. Igen, kormányzó. Borbély József, aki, állítása szerint, az ország államfőjeként hatályon kívül helyezte az alkotmányt és ő az egyedül legitim politikai erő ma az országban. Rendeleteket ad ki, létezik a Kormányzói Közlöny... egyszóval személye tökéletesen alkalmas arra, hogy a legitimizmus eszméjét komolytalanná, nevetségessé tegye. A miheztartás végett azért elfogadtam tőle a névjegy-kártyáját... :)

Aztán megjelentek a kolbászos emberek. Jobbikosok voltak, nem vitás, hiszen Samu Tamás Gergőt felismertem. Egyértelmű volt, hogy hamar a konfliktusok centrumában találom magam. Nem is kellett sokáig várni. A meggyötört, Gyurcsányra messiásként tekintő nyuggerek körében hamar lincshangulat alakult ki. A kolbászt jóízűen fogyasztó fickó ráadásul a boly közepébe vonszolta magát. Ekkor jött el egy agymosott nyugdíjas életének fénypontja: kiverekedte magát a tömegből, majd diadalittas arccal megragadta az egyik kolbászrudat, nagyot harapott belőle és végül a földre dobta. Már érdemes volt felkelnie, végre felfigyeltek rá, a kamerák is közvetlen közelről vették... már volt miért élni. Szánalmas.

Ezek után nem tudtam, ki hiányzik. Aztán megkaptam a választ... Ki ez a tömegből kinyúló, zombiszerű alak? Molnár F. Árpád. Öltözete alapján épp most szökött meg Lipótmezőről... ja nem, azt Fletóék bezárták. Ráadásul, társai vannak. Úgy láttam, mintha ők is forgatni készülnének. Talán a DK képviselői Echelon-terpáián estek át, azért gondolták úgy hirtelen, hogy megtapasztalják, hogyan is él ma Magyarországon 3 millió ember...

Nem is kellett sokáig várni a porondmesterre. Gyurcsány feleségével együtt érkezett. Körberajongták, gyerekekkel fotózott... könnyes szemű nyugdíjasok ráztak vele kezet. Nekem elég is volt. A slusszpoént a vége szolgáltatta. A tér átellenes oldalán bejelentett tüntetés zajlott: 3-4 ember részvételével. Egy zászlót szorongató férfi megafonban követelte az ügyvéd... bocsánat ügynöklisták közzétételét (az egymagában szónokló férfi bakizott így, de hát nézzük el neki, lámpalázas lehetett amiatt, hogy ennyi ember előtt kellett beszélnie). A Kossuth tér egy hétre a magyar politikai kultúra állatorvosi lova lett.

Most már teljesen biztos, hogy a Külügyminisztériumot csupa balek "szakértő" alkotja. Az, ahogy Azerbajdzsán korábban a Szafarov-ügyet kezelte, teljesen egyértelművé tette, hogy a baltás gyilkosként emlegetett férfi átadása esetén az kegyelmet kap, mi több hősként fogják őt ünnepelni. Ezt nagyon jól tudta a magyar kormány is. A mostani esetet a korábbi hírrel, miszerint az azeriek kéesz eurómilliárdokért államkötvényeket venni, már nem is olyan nehéz összekötni...

A színfalak mögött egyértelműen már hosszú ideje zajlódhattak a tárgyalások. Orbán Viktor keleti nyitási politikájában az olajban gazdag Azerbajdzsán központi helyet foglal el, jól jellemzi ezt, hogy a kormányfő regnálása alatt már többször is járt a közép-ázsiai országban, legutóbb júniusban, talán pont akkor dőlt el végleg, hogy Szafarov mehet...

A mindenkori magyar kormányok nyilván folyamatos nyomásnak voltak kitéve mindkét ország részéről, így Orbán is, amikor valószínűleg szembesülnie kellett, hogy milyen árat is kell fizetnie a kapcsolatok szorosabbá való tételéhez. és ez akkor nem is tűnt olyan nagy árnak. A kormánynak választania kellett: vagy az örményekkel való szakadás vagy az azeri gazdasági kapcsolatok kiépítése. Nyilván nehéz döntés volt. Úgy is mondhatnánk, hogy Orbánnak választania kellett Nyugat és Kelet között. A befolyását fokozatosan veszítő, de demokratikus és szabadságjogokkal teli Európa (ezen az úton halad, még ha nyögve velősen is Örményország) illetve a gazdaságilag feltörekvő, autoriter Közép-Kelet Ázsia (Aliyev apja halála után vette át az államfői pozíciót és "örökös elnöki" funkcióval bír). A tegnapi döntéssel Magyarország, pontosabban a Nemzeti Együttműködés Rendszere végleg az egyik oldal mellett kötelezte el magát. Akár az azt követő diplomáciai botrányok árán is...

Minden valószínűség szerint, Magyarország nem éppen így akart a világpolitika mozgatórúgója, alakítója lenni...

Alább következik Balogh Gábor publicisztikája, változtatás nélkül közlöm. Az írásában felsorolt esetek remekül megjelenítik a mai Magyarország társadalmi állapotát...

Gyurta Dani bűne

A Jobbik politikájának egyik központi eleme - a cigánybűnözés emlegetése mellett - az az önmeghatározás volt, miszerint ők különböznek a többi párttól. Náluk vannak következmények, a képviselőik pedig nem álláshalmozók, munkájukat szolgálatként fogják fel. Ezt bizonyítandó esküdtek a Szent Koronára is, hogy készek lemondani pozícióikról, amennyiben az elnökség így határoz. ám a tény: eddig egyetlen kizárt jobbikos képviselő sem volt hajlandó megválni mandátumáról.

Úgy látszik, Szegedi Csanád is csatlakozik e társasághoz.

A Jobbikból kilép, ám a húsosfazék közelében marad: EP mandátumát meg kívánja tartani. Ezzel a döntésével tovább árthat a Jobbiknak, mely szüntelenül hangoztatta, hogy ők mások, mint a többiek. Ám mostanra ez kiderül, hogy nem igaz. A Jobbik ugyanolyan párt. Részesül az állami támogatásokból és csak magyarázkodik. Az elnökség megtette a lépést, viszont Szegedin múlik minden. Most, hogy a Jobbik képmutatása ismét a felszínre került, nyugodtan kijelenthetjük, hogy újabb szöget sikerült beverniük a saját koporsójukba. A "nemzeti oldal" is ugyanolyan mint a többi. Elvégre ők is csak politikusok...

Úgy gondoltam, mindenképp érdemes szót ejteni az új büntető törvénykönyvről (továbbiakban: btk), melyet a tisztelt Országgyűlés még a nyári szünet előtt fogadott el, viharléptékkel. Az új btk-t nem kísérte oly vehemens vita, mint a korábbi hasonló súlyú törvénymódosításokat, ám mégis érdemes szemezgetnünk a változtatások közül.

Magyarország történetében ez a negyedik írott btk. a híres-hírhedt Csemegi-kódex (1878), az 1961. évi V. törvény és az 1978. évi IV. törvény után. Utóbbi persze rengeteg módosításon ment keresztül a rendszerváltozáskor, így hatályba lépésekor a legsúlyosabb szankciónak a halálbüntetést jelölte meg.

Az új btk. jövő júliusban fog hatályba lépni. Az már most borítékolható, hogy a regisztrált bűncselekmények száma nagymértékben csökkenni fog. A 90-es évek eleje óta először fordulhat elő jövőre, hogy a szám 400 ezer alá fog esni. Na nem ám azért, mert Pintér Sándor gondolt egyet és valóra váltja a sokat idézett "két hét" ígéretét (vagy inkább demagóg szövegét). A második Orbán-kormány zseniálisan oldotta meg, hogy két év múlva hivatkozhasson a bűncselekmények csökkenésére és a rend megerősítésére: a vagyon elleni bűncselekmények alsó értékhatárát ugyanis 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelte, így jövőre az esetek nagy része már a szabálysértési kategóriába fog esni, ami ugye külön statisztikát igényel. Megjegyezendő: anno, 2007-ben a második Gyurcsány-kormány már egyszer emelt az értékhatáron, akkor 10 ezer forintról a jelenleg fennálló 20 ezer forintra.

Persze más téren a btk. valóban szigorodik, már-már a szigoráról méltán híres Csemegi-kódexet felidézve. A tanúvallomás megtagadása elzárással is sújtható, valamint a hivatali szervek tekintélyét azzal kívánják növelni, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét jóval keményebben szankcionálják, mint eddig. Kiterjesztik azoknak a körét, akik semmilyen körülmények között sem engedhetek feltételesen szabadon (pl. a többszörös, visszaeső bűnözőket). Súlyosbítja az illegális fakitermelés, vadászás büntethetőségét - nagyon helyesen. A HVG szegény-ellenességről ír, ám ez nem igaz. A megélhetési bűnözést, mint magyarázó indokot, semmilyen körülmények között nem fogadhatjuk el!

A legnagyobb vitát a bűncselekmények elszenvedőinek önvédelmi kérdése váltotta ki. Ilyen, felfokozott helyzetekben a mérlegelés nem mindig kerül előtérbe. Ám vitathatatlan, hogy az új szabályozás talán megoldást jelent: a betörő akkor is betörő, ha van nála fegyver, ha nincs. A sötétben ezt nem lehet jól látni, épp ezért az áldozat nem lehet tekintettel a támadó épségére. Az én váram, az én házam jelszavával mindenki köteles megvédeni saját, a családja testi épségét. A betörő/támadó jogainak nyilván sérülnie kell. Nagyon fontos, hogy ez ki lett mondva. A visszatartó erő már más kérdés, én nem gondolnám, hogy emiatt csökkenne az ilyen típusú bűncselekmények száma, de ezt majd az idő fogja eldönteni. Rengeteg viszont a kérdés (pl. az "éjszaka fogalma"), amelyek a bíróságok dolgát fogják megnehezíteni. Nehéz lesz ítélkezni (pl. valóban nem láthatta-e az álmából felvert áldozat, hogy a betörőnél nincs fegyver?), amelyek már-már a precedens típusú jogalkotási formát fogják megvalósítani.

Teljes mértékben egyetértek a büntethetőségi korhatár csökkentésével. A 12 éves gyerek a mai világban már teljesen tudatában van tetteinek. A leszállítást csak bizonyos súlyú cselekményeknél szállították le (pl. gyilkosság), ami szerintem hiba, hiszen e korosztály már a lopásokban is jelentősen benne van (hogy mást ne mondjak a cigány etnikumra). Igaz, hogy így csak alig pár bűntényt érint ez a leszállítás (12 évesek ritkán érintettek emberi élet kioltásában), ám véleményem szerint már az is előrehaladás, ha csak egy-egy bűncselekményt büntetnek megfelelően az eddigi meglévők mellett. A folyamat jó irányban mozdult el, én tovább szigorítanám a következő években. A felelősöket büntetni kell, nem a szocializációjuknak megfelelően visszavezetni őket a társadalomba. Ez a békés többség érdeke.

Mi a közös Orbán Viktorban, Victor Pontában és Viktor Janukovicsban? A keresztnevükön túl az, hogy mindannyian Brüsszel bögyében vannak. A mi Viktorunkat nem kell ecsetelni, aki Magyarországon él és nem valami burokban töltötte az elmúlt éveket, az vissza tudja idézni a Magyarország és az Európai Unió közötti soha véget nem érő kötélhúzást, amely még mindig tart (most épp a bírák nyugdíjaztatása ügyében). Janukovics, az ukrán elnök, aki megválasztásával eltörölte a narancsos forradalom interregnumát, akkor lépte át a nyugati sajtó és politika ingerküszöbét, amikor örök ellenlábasát, Julija Tyimosenkót börtönbe záratta.

Ponta mindazt végre hajtotta Romániában, amit a mi Vezérünk tett Magyarországon 2010 folyamán. Megnyirbálta az alkotmánybíróság jogait, félreállította a neki nem tetsző prefektusokat, feloszlatta azt a bizottságot, amely a Schmitt-szindrómába esett román kormányfő plágiumügyét volt hivatott kivizsgálni. Visszavonta a magyar nyelvű orvosi kar létrejöttét. hadakozott egyet Kövér Lászlóval... És mindezek megkoronázásaként a múlt héten a szociálliberális többség felfüggesztette Traian Basescut államfői hivatalából. Szégyen, hogy úgy látszik, ezt az RMDSZ segítségével tette. Jutalomban a derék magyar politikusok hiába bizakodnak... egy olyan politikus, Crin Antonescu lesz az új elnök, aki korábban nem egy magyarellenes megjegyzést tett. Szép kilátások.

Arra mindenesetre jó ez az egész hercehurca, hogy megmutassa az európai és hazai politikusok képmutatását és kettős mércéjét. Még hogy az Európai Parlamentben nincsenek pártérdekek. Az a Daul és Néppárt támogatta a román ügy napirendre vételét, akik korábban kiálltak Orbán mellett. Azok a szocialisták és liberálisok akadályozták meg az EPP javaslatát, akik korábban oly vehemensen keltek ki Magyarország ellen. Érdekes, Guy Verhofstadt most nem félti a demokrácia ügyét...

De ugyanez igaz a magyar politikai elitre is: micsoda képmutatás a Fidesz részéről, hogy elítélik a román kormányerőket, hiszen ők ugyanazt hajtották végre, csak két évvel korábban. Ha a Fidesz elítéli Pontát, önmagát ítéli el. Az MSZP most a román belügyre hivatkozik, ám 2010-11-ben ők sírták tele a külföldi sajtót és ők kilincseltek Brüsszelben saját hazájuk ellen! Akkor az nem volt magyar belügy.

Summa summarum: nincsenek alapvető egyetemes értékek Európában. Csak jobb- és baloldali értékek vannak. Amelyek, ha közelebbről megnézzük, nem is különböznek annyira egymástól. A mostani európai rekació nagy győzelem a Fidesz-kormány számára. Hivatkozási alapjukat, azaz a pártérdekek menti európai politizálást, megerősítették.

Pécsi egyetemistaként futólag ismertem Bándy Katát. Ismertem azt a környéket is, ahol oly kegyetlenül ragadta el tőlünk a halál, hisz' a szorgalmi időszakban kb. tíz percre lakom onnan, a Belvárosban. Hétfő óta reménykedtem benne, hogy élve megkerül. Az összefogás valóban példás volt... nem a sok tízezres tömegen múlott, hogy szomorú véget ért az egész história.

Bándy Kata már akkor halott volt, amikor emberek százezrei osztották meg a fényképét, amikor több százan indultak a keresésére Pécsett, amikor megannyi helyen kiragasztották az arcképét a kirakatok ablakaira, oszlopokra stb. amikor számtalan nyelvre fordították le eltűnésének hírét, hátha külföldön akadnak a nyomára... Nem, Bándy Katának esélye sem volt. Talán fel sem fogta. Remélem, valóban ez utóbbi történt, mert akkor nem szenvedett sokat. A kéjgyilkos, aki elkapta, esélyt sem adott neki. Elfogása után nem tudom, mi lenne számára a legmegfelelőbb büntetés. Kata tanult, dolgozott, szorgalmas volt... mind hiába. Rosszkor volt rossz helyen, és ez az életébe került. Egy bomló elme megkívánta, és ezért meg kellett halnia. Mert az élet ilyen, egyikünk sincs biztonságban. Olyan világot élünk, hogy örökké bizalmatlannak kell lennünk a másikkal szemben, mindig hátrafelé kell pillantanunk, jól meg kell választanunk a haza felé tartó útvonalat. Mi tettük ezzé ezt a világot, mi, emberek.

Pécs sohasem volt biztonságos hely. Az a környék meg pláne nem. Ám most már nem is érzek honvágyat, mint amit eddig éreztem a nyár folyamán. Pécs megfagyott, maradt a néma, síri csend. Az emberek eltűntek, bezárkóztak. A fák susogása alábbhagyott. Az addig is csekélyke illúzió végleg szertefoszlott. Egy ember műve ez. A világ abnormalitása ismét felszínre került. A miértre pedig nincs válasz.

Bolond világ, ébredj fel, tele vagy már gyűlölettel...

Egy korábbi posztomban már írtam a Maliban kialakult helyzetről és Azawad elszakadásáról. Azóta, az elmúlt hónapokban, kiderült, hogy a fellázadt tuaregek sem egységesek, s szépen-lassan a radikálisok vették fel az események fonalát (legfontosabb közülük az Ansar Dine, mely kiterjedt kapcsolatokat is ápol az Al-Kaida afrikai szárnyával). Észak-Mali két legfontosabb városa, Goa és Timbuktu a lázadók megszállása alá került. Előbbi várost épp ezekben az órákban aknásítják el, hogy a mérsékelt tuaregek ne tudják azt visszafoglalni a szélsőséges iszlamistáktól.

Ami viszont Timbuktuban történt/történik, minden képzeletet felülmúlt. Habár az UNESCO-nak már lehetett fogalma arról, hogy milyen, amikor egy-egy védett, történelmi kincs kiállja az évezredek viszontagságait, aztán jön egy primitív barbár rezsim, amely lerombolja az egészet (elég csak gondolni az afganisztáni Buddha-szobrok esetére).

Az Ansar Dine elpusztította az ősi város mauzóleumait, jégcsákánnyal estek neki a falaknak, széthordták a felbecsülhetetlen értékű kincseket. A könyvtárakban fellelhető középkori iratok, tekercsek sorsába már bele sem merek gondolni. Az UNESCO tragédiának nevezte a kialakult eseményeket. Július 3-án az iszlamisták bezúzták a Szidi Jahja mecset kapuját és teljesen lerombolták az ősi szentélyt.

Már csak az egésznek az értelme maradt hátra... nos, olyat itt nem találunk....

 Victor Ponta röhöghet a markában: a hazai elit bevatakozása ismét depolitizálta az erdélyi magyarságot, így honfitársaink jóval többen maradtak otthon, mint a románok, a mai nap lezajlott önkormányzati választásokon. A szociáldemokraták tovább erősödtek, valószínű, hogy a 2012 decemberében tartott választásokon is tarolni fognak. Így garantált a magyar-román viszony elhidegülésének rögzülése. Utóbbi 2013-ban fog tetőzni, amikor az elnökválasztás kerül sorra: ha ott is az USL jelöltje győz, visszajöhetnek az Iliescu nevével fémjelzett átkos idők.

A Nyírő József-ügy, a visszavont magyar nyelvű orvosi kar, a leváltott székelyföldi prefektusok... mind-mind azt mutatják, hogy a 2004 óta viszonylagos harmonikus viszonynak vége. Orbán és Basescu közismerten jóban volt, s ez garantálta a normális párbeszéd lehetőségét. A helyzetet tovább rontotta Kövér László, aki magánakciójával tovább atomizálta az erdélyi magyar közösséget. Továbbra is az a véleményem, a magyar politika ne avatkozzon be a kisebbségi magyarság belpolitikába. Az más kérdés, hogy a súlyos visszaélések, diszkrimináció esetében az anyaország támogatást ad... ám konkrét pártok támogatása...

Az is különös, hogy míg a Fidesz hivatalosan Tőkés mozgalmát támogatja, addig Kövér a Szász Jenő nevével fémjelzett Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke. Igaza volt Frunda György szenátornak: az erdélyi magyarság a saját bőrén érezheti meg a Fidesz belpolitikai harcát. Pedig a magyar kormánypárt tanulhatott volna az esetből: szlovákiai kampányával elérte, hogy az MKP kiessen a törvényhozásból.

 Napra pontosan 2 évvel ezelőtt lépett hivatalba a második Orbán-kormány, így ezek után már nyugodtan beszélhetünk az "elmúlt nyócév" helyett tíz éves időszakról. A Fidesz soha nem látott mértékű győzelemmel kapta meg a kormányrudat, legutóbb (viszonylag) szabad választásokon a Bethlen-féle Egységes Párt volt képes ekkora arányú mandátumot hozni. 2 év távlatából talán nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Orbán-kabinet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a Fidesz-KDNP pártszövetség mostanra a szavazóik felét is elveszítette. Igaz, a kormánypártok népszerűségvesztéséből az ellenzék sem tudott profitálni, így hatalmas a választani nem tudók/akarók aránya. Ez 2014-re egyelőre megjósolhatatlan eredményt okozhat, amennyiben olyan kormány jöhet létre, amely nem fogja bírni a választók többségének támogatását (azaz nagy lesz az otthonmardók aránya). De ez még a jövő zenéje.

Pedig a Fidesz nem kezdett rosszul, már amennyire a szimbolikus döntéseket illeti. A Trianon-nap, a kettős állampolgárság intézménye mind-mind azt sugallta, hogy valóban egy új korszak kezdődik. Fontos hozzá tenni, hogy ezek pusztán szimbolikus döntések voltak, melyeken a lakosság elcsámcsoghatott. Érdemi változások nem történtek, pl. a gazdaságpolitikában, akárhogyan is állítja ennek ellenkezőjét a Fidesz. A Matolcsy-csomag a megvalósult gyurcsányi gazdaságpolitika.Persze, a megszorítás és egyéb kifejezéseket óvatosan kerülni kell... Sejthető volt, hogy a hangzatos ígéretekből sem lesz semmi, így Pintér bejelentése a "két hétről" már akkor komikusnak tűnt.

A Fidesz egy valamit jól tudott csinálni: hatalmának bebetonozását, hiszen ők is érezték, 2014-ben már nem lehetséges ekkora győzelmi arány, mivel elég hamar kiderült, hogy a nyolc év alatt semmiféle alternatívát nem tudtak kidolgozni a szocialista-liberális gazdasági programmal szemben. Amennyi energiát belefeccölt a Fidesz holdudvarának pozícióhoz való juttatásába, azt kívánjuk, bárcsak az ország irányításával, gazdasági bajának orvoslásával foglalkozott volna ennyit. Az Alkotmánybíróság egy bólogatóintézmény lett, ahogy a köztársasági elnöki intézmény élére is egy bohócot választottak. Fidesz-közeli emberek lettek a legfőbb állami intézmények (így pl. az Állami Számvevőszék) vezetői. Az új alkotmány révén az utolsó fékező erőket is eltüntették, gondolva például a négy ombudsmani intézmény sorsára. Az általam egyébként cseppet sem tisztelt III. Köztársaság intézményrendszerét teljes mértékben leépítették.

Az Orbán-rezsim elérte, hogy Magyarország nemzetközileg is elszigetelődjön. Ez pedig gazdaságpolitikájának sorsát is megpecsételheti. Gyakran tűnik úgy, hogy Orbán és Matolcsy elrugaszkodott a valóságtól, és már olyanokat nyilatkoznak, "hogy egész Európa minket fog másolni". Egyelőre ezek enyhén szólva sem igazolódtak be, főként, hogy Magyarország szinte egyedülállóan zuhant recesszióba az elmúlt negyedévben (Szlovákia ipari termelése ezzel szemben pl. 10 %-kal nőtt az elmúlt években, míg a gazdasági válságban hatalmasat bukó Lettország is kezd kikecmeregni a gödörből).

A következő választás már teljesen a Fidesz szája szerint fog zajlani, ahol az új választási törvény szerint választják meg a képviselőket (ha valami jó volt eddig az 1990-től íródó politikában, az az eddigi arányos-többségi választási rendszer, melyet külföldön is dicsértek). Az új határok szerint meghúzott választókerületek szintén a jelenlegi kormánypártnak fognak kedvezni, az elmúlt évek tendenciái szerint.

Ott tartunk 2012-ben, hogy semmiféle alternatíva nincsen a Fidesz legyőzésére. Az MSZP eljátszotta az emberek bizalmát, Gyurcsányról már szót sem érdekes vesztegelni, az LMP képtelen megszólítani a teljes társadalmat, így maximum regionális, a budapesti liberális értelmiségi elitet képviselhető szervezet lehet. A Jobbik pedig olyannyira megosztó, hogy hiába a kemény támogatói mag (bázis), képtelen lesz választást nyerni egyedül, koalícióban pedig érzésem szerint nem gondolkodhat. Az új flashmob-szerű mozgalmakban én nem látok reális potenciált az ország irányítására.

Talán nem túlzok annyira, ha kijelentem, Magyarország társadalmi robbanás előtti helyzetben van.

 A szomszédos országokban lezajlott, utóbbi hónapok változásai sajnos olyan helyzetet fognak eredményezni, amely külpolitikailag is próbára teheti az Orbán-rendszert.

2012 márciusában időközi választásra került sor a Felvidéken. 2 év után ismét visszatérhetett a hatalomba a Smer és annak karizmatikus, Orbánhoz hasonlóan demagóg vezetője, Robert Fico. A 2006 és 2010 közötti, a kisebbségi magyarság számára rémes időszak talán még sem fog visszaköszönteni, hiszen az alkoholista Ján Slota vezette SNS ezúttal kiszorult a törvényhozásból. A Smer egyedül is képes a kormányzásra. Fico jóval mérsékeltebb hangot ütött meg Magyarországgal szemben, mint korábban, ám ennek egyik oka talán az lehet, hogy a szlovák kormányfő szavaival élve, "most sokkal fontosabb dolgaik is vannak." A Fico-Orbán találkozó is azt mutatta, hogy a kényes témákat egyelőre kerülik (így a kettős állampolgárság ügyét). Ám előbb-utóbb valamelyik félnek lépnie kell a megoldás irányába, és ez nem egy konfliktushelyzetet fog szülni...

Romániával a Basescu-éra óta a kapcsolatok viszonylag normalizálódtak, még ha elő- előkerültek egyes tabutémák (pl. az autonómia). Azt lehet mondani, hogy ahogy Szlovákiával Dzurinda bukása után romlott a viszony, úgy javultak a kétoldalú kapcsolatok keleti szomszédunkkal. Ennek most úgy tűnik, vége, hiszen a baloldal ragadta magához a hatalmat Romániában. Basescu kormányfője, a magyarul is jól beszélő Ungureanu alig két hónapig kormányzott, amikor belebukott a marosvásárhelyi önálló magyar nyelvű orvosi kar ügyébe. Victor Ponta, a szociáldemokraták miniszterelnökének első dolga volt, hogy felülvizsgálja a korábbi döntést. A viszonyt tovább fogja mérgezni a Nyírő József-ügy, akinek megítélése szomszédunkban hasonló Wass Albertéhez. Az újratemetést a mai nappal már sikerült megakadályozniuk, de az ügynek nyilvánvalóan lesz folytatása.

Tadics és a demokraták nagy reményeket fűztek a választások elébe, ám Szerbia is a változások útjára lépett. A parlamenti választásokon a Haladó Párt kis előnnyel tudott győzni, de ami még meglepőbb volt: az elnökválasztások második fordulójában Tomiszláv Nikolics legyőzte a 2004 óta regnáló elnököt, így ő lehet az új államfő. Azontúl, hogy az európai integráció mértéke is lefékeződhet a balkáni államban, a magyar kapcsolatokban is változás következhet be. Ne feledjük, Nikolics anno a Seselj-vezette Szerb Radikális Pártban kezdte pályafutását. Szinte biztos, hogy a Vajdaság további önállósodása, ami az utóbbi években zajlott, meg fog torpanni.

 Orbán Viktor kormányfő meglehetősen érdekes és váratlan ötletet dobott be a múlt héten, amely - források szerint - több kormánypárti képviselő kedélyét is borzolta. Nevezetesen a pártok állami támogatásainak megvonásáról (pontosabban az "ideiglenes felfüggesztésükről") van szó, legalábbis a 2014-es esztendőig. Az indok jellegzetes fideszes mondatra sikerült, miszerint "ily ínséges időszakban a pártoknak is áldozatot kell hozniuk a zemberek mellett". Éves szinten 3 milliárd forintról van szó, így ez az egész meglehetősen demagóg javaslatnak tűnik, amely pár, a politika mélységeiben nem járatos szavazó "megvásárlásáról" szól.

A javaslatnak lehet azonban egy másik vonulata: több ellenzéki pártot gyakorlatilag ellehetetlenítene, hiszen nagyrészt az állami támogatásokból tartják fenn magukat. Az LMP-s Karácsony Gergely nem is titkolta, hogy ezzel az országos hálózatuk finanszírozása kerülne veszélybe. Ha megnézzük a pártok évi költségvetését, valóban nem túlzott ezzel a frakció-helyettes. A 2010-es választások alapján a Fidesz 1,3 milliárd forintot kap évente, így relatíve sokat bukna, ám valószínűsíthető, hogy a párthoz kötődő körök így is jelentősen támogatják a szervezetet. Az LMP és Jobbik 90 %-kban az állami támogatásokból él, így a megvonás a működésüket komolyan veszélyeztetné. Az MSZP a pénzek mintegy 60-70 %-át veszítené el. A szinte csak de jure létező KDNP-nek mintegy 20 millió (!) forintja maradna egy évre, hogy működjön a párt, amely így is rettentően el van adósodva.

Fontos szempont még, hogy az így is eléggé átláthatatlan pártfinanszírozás még kaotikusabbá válna. A választók helyett így olyan magánérdekek kerülhetnek előtérbe, amely hosszabb távon ártana az országnak (igaz, nem vagyok naiv, hogy eleddig nem ez folyt...). Egy biztos, ez a javaslat inkább tűnik dőreségnek, mint komoly tervnek. A demokrácia pénzb ekerül, ahogy a többpártrendszer. Reméljük, a következő Orbán-javaslat nem az lesz, hogy ne tartsunk többé választásokat, mert az drága...

 Mikor vasárnap a kereki Horthy-szobor felavatásáról néztem egy videót a YouTube-on, azon morfondíroztam, vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a fából készült szobrot valamilyen módon meggyalázzák: gondoltam felgyújtásra, horogkeresztekre, kivágásra stb. Nem kellett sokat várni, az tény, megtörtént, amitől Kereki lakosainak nagy része rettegett: megérkezett hozzájuk a nagypolitika, annak minden gyomorforgató elemével együtt.

Én személy szerint Horthy Miklóst jelentős történelmi alaknak tartom, aki az 1918-19-es Vörös Terror után talpra állította az országot a lehetőségekhez mérten. Az pedig, hogy a II. világháborús zsidóüldözéseket neki tulajdonítják, teljes mértékben abszurdum: az úgynevezett holokauszt csak 1944 nyarán, a német megszállás után jelentkezett hazánkban, addig a zsidók viszonylagos nyugalomban élhettek (még a szám szerint 4 db zsidótörvény ellenére is). Persze mondhatják sokan, hogy Horthy, azzal, hogy hivatalában maradt, mintegy nevét adta azokhoz az eseményekhez, amelyek nem öregbítették hazánk egyébként is megtépázott hírnevét. Utólag valóban jobb lett volna, ha a kormányzó úr tüntetőleg lemond; ám ezek a rágalmak nem állják meg a helyüket, ha a korabeli memoárokon keresztül megnézzük Horthy személyiségét: funkcióját ő egyfajta szolgálatnak tekintette, és esze ágában sem lett volna magára hagyni oly szeretett nemzetét azokban a vészterhes időkben. Horthy az októberi nyilas puccsig egyfajta fékező erőként, magyar érdekérvényesítőként tudott megjelenni. A budapesti gettó akkor bizony sokak túlélését is jelentette, még ha sanyarú körülmények között is kellett megszenvedniük a háború végét...

Dániel Péterről és annak performance-áról nem sokat kívánok szólni. Egy feltűnési viszketegségben szenvedő, önértékelési zavarokkal küszködő "ügyvédről" van szó, ezt a Facebook-os bejegyzései világosan mutatják. Lehet nem szeretni egy történelmi személyt, ám az semmiképp sem indokolhatja egy primitív barbár cselekedet elkövetését. Én ki nem állhatom a "vörös grófot", nemzetünk egyik megrontóját, Károlyi Mihályt, ám elítéltem azt, amikor a szobor fejére kipát helyeztek el. Ugyanez vonatkozik a rakparti cipősorra is. Nem hiszem, hogy ezen a szinten kéne ezeket a mély ellentéteket, viszontagságokat lerendezni, hanem jóval kulturáltabb keretek között. Horthy és Károlyi is eléggé megosztó személyiség, így talán a szoborállítás számukra még nem időszerű. Jól látta előre Kereki polgármestere, hogy a szoboravatással a település micsoda kétes hírnevet szerezhet magának... az pedig már senkit sem érdekel, hogy micsoda festői panoráma veszi körül a falut, a közeli domb tetején lévő fehérkői vár maradványaival egyetemben.

 Most, hogy Áder János gyakorlatilag születésnapi ajándékként megkapta a Sándor-palota kulcsát, így elmondhatjuk, hogy a közjogi méltóságok kétharmada komoly arcszőrzettel rendelkezik (csakhogy maradjunk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egy frázisánál). Ami azért meglehetősen ritka a 21. századi elegancia politikájában. Viszont érdemes körülnézni, hogy a magyar parlamentarizmus történetében hány államférfi rendelkezett e férfias megjelenéssel.

A Habsburg Birodalmon belül Magyarország csak részleges önállósággal rendelkezett. A nemzeti ébredés korában, a XVIII-XIX. század fordulóján a magyar főurak külsőségekben is próbálták magukat elkülöníteni az osztrákoktól, így jelenhetett meg a díszmagyar és a hosszú szakáll, mint a magyar identitás reprezentánsai. Ha végignézzük az osztrák hivatalnokok, udvari képviselők arcképcsarnokát, az Európában akkor jellemző hófehér paróka és csupasz arc jellemző. A magyar viselet élesen elüt.

Elég csak gondolni az első felelős miniszterelnökre, gr. Batthyány Lajosra vagy Kossuth Lajosra, de akár gr. Széchenyi Istvánra, aki azonban ifjonti éveiben inkább volt német, mint magyar. A kiegyezés utáni időszakban szintén nem találunk sokáig olyan személyt, aki ne rendelkezett volna ilyen-olyan arcszőrzettel. gr. Andrássy Gyula arcszőrzete, Tisza Kálmán szakálla mögött megbújó joviális mosolya, feledtetve, hogy milyen határozott és kemény miniszterelnök volt 15 évig. Az első kormányfő, aki nem viselt se bajuszt se szakállt, az Wekerle Sándor volt, aki nem nemesi sorból jött. Háromízben is az ország élére kerülhetett, először 1892-ben. Az ő megjelenése már inkább hasonlított a kor nyugat-európai és amerikai politikusaihoz, díszmagyar helyett polgári öltöny, szakáll helyet erős pajesz.

Ezután azonban jó ideig ismét bajszos miniszterelnökökkel találkozhatunk: a prímet mindenképp a testőrkapitányi sorból előlépő br. Fejérváry Géza viszi, akinek jellegzetes, pöndörített bajsza oly határozott megjelenést kölcsönöz, hogy érthető, a felséges Ferenc József király miért rá bízta az ország vezetését az 1905-06-os belpolitikai válság idején. Mindenképp őt illeti meg a "Magyarország bajuszkirálya" elnevezés. De érdemes szót ejteni a belső-szolnoki "pasáról", br. Bánffy Dezsőről, akinek nevét a nemzetiségek jó ideig emlegették. Széll Kálmán, akinek nevét az utóbbi években egy ország ismerhette meg, s aki méltatlanul lett dehonesztálva azzal, hogy róla nevezték el a megszorító csomagokat (Gyurcsány nem volt ennyire ravasz!), már inkább hasonlít egy nyugati államférfihoz, ám bongyor szakállát ő sem hagyta hátra. Megjelenését tovább fényezi csíptető szemüvege, amely a mai kor embere számára már inkább vicces.

A drasztikus politikai változások, forradalmak ezt a tendenciát nem változtatták meg, hiszen az 1918-19-es zűrzavaros időszak összes miniszterelnöke rendelkezett arcszőrzettel. Még Garbai Sándor, a Tanácsköztársaság kirakatvezetője (Kun Béla, a kommunisták de facto vezetője viszont nem). A Horthy-korszakban az első évtizedben szintén folytatódott a bajuszos méltóságok sora, elég Bethlen Istvánra gondolni, akinek ábrázatát oly sok karikatúra örökítette meg. Az államfő, a 24 évig "ideiglenes" kormányzóként funkcionáló Horthy Miklós viszont kínosan ügyelt arra, hogy arca csupasz maradjon mindig. Úgy látszik a szélsőjobboldali oldalon nem divat az arcszőrzet: Gömbös, Imrédy, Bárdossy és Szálasi nem rendelkeztek se bajusszal, se szakállal, s mindannyian előbb-utóbb a fasiszta/náci oldalon kötöttek ki. Teleki Pál egyszerű bajuszát és Kállay Miklós elegáns "szájöldökét" viszont nehéz nem tudomásul venni a történelemkönyvekből.

A bajusz szerepének csökkenését egyértelműen a II. világháború utánra tehetjük: már az Ideiglenes Nemzeti Kormány katona-miniszterelnöke, dálnoki Miklós Béla sem viselt combkefét. Tildy Zoltán és Nagy Ferenc igen, de ezek rövid "intermezzók" voltak, a kommunista uralomban már csak elvétve találhatunk bajszos politikust: Nagy Imre fényes feketére kefélt bajuszát még az 1956 utáni fogság sem tudta kikezdeni, viszont rajta kívül csak a 12 éven át regnáló Lázár Györgyöt vehetjük be a hosszú sorba. ő egyébként még ma is él. Kádár, Rákosi, Gerő, Dobi, Grósz, a korszak meghatározó politikusai nem viseltek bajszot.

Lázár az utolsó bajszos kormányfő eleddig, lévén, hogy a rendszerváltás utáni nyolc miniszterelnök (beleértve Németh Miklóst is) egyike sem rendelkezik bajusszal. Ugyanez vonatkozik az éra politikusaira is, az arcszőrzetek drasztikus lecsökkenését láthatjuk. Azért vannak üdítő kivételek: elég csak Kövér Lászlóra gondolni, akinek sűrű bajsza (és korábbi hosszú haja) betyáros külsőt kölcsönöz sajátjának, vagy Bokros Lajosra, akinek szinte védjegyévé vált különös arcszőrzete. A harmadik ilyen személy Áder János, aki most államfő lett. Ő egyébként ezzel a második bajszos elnök lett a III. Köztársaság óta, elvégre Göncz Árpád is rendelkezett arcszőrzettel, még ha ritkással is. Persze megemlíthetjük még Csapody Miklóst, Révész Máriuszt vagy Kuncze Gábort, de már egyikük sem tartozik az elsővonalbeli politikusok közé. Remélem, senki jelentőset sem hagytam ki (ha mégis, elnézést).

Több szempontból a jövő Európájának politikájára is kihat(hat)ó választások zajlottak le a tegnapi nap folyamán az öreg kontinensen. Vegyük sorba, hogy kik buktak el és kik győztek vasárnap.

A legfontosabb egyértelműen a francia elnökválasztás második fordulója volt. Sarkozy az elmúlt hetekben kétségbeesetten próbálta megszerezni a szélsőjobboldali szavazók támogatását, ám ez a győzelemre így sem volt elég: habár sikerült Hollande előnyét valamelyest lefaragni, ellenfele így is a szavazatok 51,6 %-ával győzött. Franciaországnak Mitterand óta ismét baloldali, szocialista államfője lehet. A Merkozy-korszaknak ezzel vége. Komoly fricska Berlinnek és személy szerint Merkelnek legfőbb szövetségesük elvesztése. Talán nem is véletlen, hogy a német kancellár, a szokásoktól eltérően, már a francia kampányba is beleavatkozott és teljes mellszélességgel állt ki Sarkozy mellett. Hollande, ahogy egy korábbi bejegyzésemben írtam, alapvetően kérdőjelezi meg a németek válságkezelő politikáját, és készen áll arra is, hogy az úgynevezett fiskális paktumot újra tárgyalja.

Továbbra is nehéz idők fognak járni Európára, és kialakulhat egyfajta francia-német vetélkedés, habár Hollande utalt rá, hogy kész Merkellel tárgyalni (aki már meg is hívta őt Berlinbe), de egyértelmű, hogy a viszony nem lesz olyan felhőtlen, mint korábban. Talán a német-francia "uniót" felválthatja egy brit-francia szövetség. Az angolszászok és a konzervatív kormánypárt Cameronnal az élen az euroszkeptikusabb részét alkotják az európai közösségnek, a fiskális unióhoz sem csatlakoztak. Ha Hollande ezt a vonalat veszi fel, akkor Nagy-Britannia előtérbe kerülhet és az integráció folyamata jelentősen lelassulhat. A britek az utóbbi években kisebbségbe kerültek a német-francia szövetséggel szemben, és kénytelenek voltak elviselni, hogy háttérbe szorították őket. Elképzelhető, hogy Hollande győzelmével véget ér a német "deflációs politika" korszaka, azaz a válságkezelésnek a megszorításokkal és takarékossági intézkedésekkel teli módja.

Szintén hatással lehet az európai politikai életre a görög választások eredménye, amelyen a hellén választók egyértelműen jelezték, torkig vannak a megszorításokkal. Az Európai Unióval és a különböző nemzetközi szervezetekkel együttműködő, a mentőcsomagokért cserébe megszorító költségvetési politikát vállaló eddigi nagykoalíciós kormánypártokat azzal "jutalmazták", hogy a feltörekvő, megszorítások ellen fellépő kisebb pártokat támogatták. Bátran kijelenthetjük, Görögországban 2012-ben megszűnt a de facto kétpártrendszer, hiszen a jobbközép Új Demokrácia (ND) épphogy nyerni tudott, míg a baloldali, eddigi vezető párt, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) óriásit bukott. Ennek a két pártnak jelenleg két képviselői hely híján nincs meg a többsége a görög törvényhozásban, így a korábbi koalíciós formula nem érvényesülhet tovább.

Második helyre érkezett be a radikális baloldal (SYRIZA), amely határozottan elveti a további megszorításokat. Továbbá bejutottak még a Független Görögök és az Arany Hajnali nevű szervezetek is, utóbbi az első neonáci párt, amely parlamenti mandátumhoz tudott férni. Az biztos, hogy a németek által vezérelt gazdaságpolitika repedezik. Amennyiben a görögök nem hajlandók elfogadni a további mentőcsomagok fejében a megszorító intézkedéseket, úgy ez az eurózónából való kilépésüket, s végső soron a közös valuta bukását jelentheti. Azt hiszem, az integráció szempontjából sorsfordító hetek következnek. A görög válság könnyedén átgyűrűzhet a már így is küszködő mediterrán országokra (Olaszország, Spanyolország és Portugália), amelyek jóval nagyobb gazdaságot képviselnek az Unióban, mint a hellének, így esetleges csődjük is sokkal nagyobb sokkot jelentene a térség többi államának számára.

A merkeli politika és az általa vezetett CDU gyengülését, térvesztését jól jelzik a dán-német határon elhelyezkedő Schleswig-Holstein politikai fejleményei, ahol szintén vasárnap került sor tartományi választásokra. A CDU megtartotta többségét, de épphogy csak egy hajszállal, ám tartományi és egyben országos szövetségese, a Szabad Demokrata Párt (FDP) jelentősen veszített támogatásából és a korábbi 15 % helyett most 8-at szereztek (bár ők valószínűleg annak is örültek, hogy egyáltalán bejutottak, hiszen több előzetes felmérés szerint még az 5 % küszöb átlépése is kérdéses volt). A CDU-FDP koalíció folytatása így lehetetlenné vált, a második legerősebb párt, a szociáldemokraták (SPD) pedig jelezték, hogy nem kívánnak a kereszténydemokratákkal koalíciót kötni. A legvalószínűbb forgatókönyv: az SPD koalíciót köt a zöldekkel és a dán nemzetiségi párttal, így meglehet a gyenge többségük. Üdítő színfoltja volt a választásoknak a Német Kalózpárt mandátumokhoz való jutása, a nemzetközi mozgalom tovább erősödik, és maga a német szervezet is, hiszen már a harmadik tartományi választásokon szereznek képviselői helyeket az elmúlt egy évben. Minden bizonnyal a schleswig-holsteni választások előrevetítik a 2013-as országos választások képét: a CDU megtarthatja vezető szerepét csekély előnnyel, ám koalíciós partnerének kudarcos szereplése miatt elveszítheti kormányzóképességét. Úgy látszik, a SPD nem lesz hajlandó koalíciót kötni a CDU-val (a II. világháború óta két esetben volt erre példa, hogy a két legnagyobb párt szövetséget kötött egymással, ám egyik ilyen együttműködés sem volt túl hosszú életű).

Az eddigi államfő, Boris Tadic taktikus húzásának köszönhetően egyszerre tartották meg az elnök- és parlamenti választásokat, ahol, némiképp leegyszerűsítve, az volt a tét, hogy Szerbia melyik úton halad tovább, az Európa-pártiság mellett marad-e. Ezt majd csak a második forduló fogja eldönteni, hiszen minimális a különbség mindkét választáson. Tadic egy orrhosszal nyert a radikálisokat otthagyó Nikolic ellen, míg a Szerb Haladó Párt (SNS) szintén nüansznyival szerezte meg a többséget a törvényhozásban a demokraták előtt (DS). A koalícióskötések egyelőre kérdésesek, de elképzelhető az a felállás, hogy Tadic majd (ha nyer) kénytelen lesz együttműködni egy SNS-vezette euroszkeptikus(abb) koalícióval.

Az ingatag demokráciával bíró Örményországban az eddigi kormánypártoknak szavaztak bizalmat nagy szavazókedv mellett. Az eredmény miatt valószínűleg nagy változások nem történnek az országban, mely szintén megsínylette igencsak a gazdasági válságot. A nemzetközi megfigyelők (pl. EBESZ, FÁK) szerint a voksolás többé-kevésbé rendben zajlott le.

 Esküszöm, ilyen embert még nem hordott a hátán a föld. Egyáltalán mit lát, mikor reggelente a tükörbe néz? Természetesen az évek óta politikus-celeb szerepében tündöklő Gyurcsány Ferencről van szó. Tudta, hogy vaj van a fején, hiszen véletlenül nem adhatja be ugyanazzal a címmel és tartalommal a szakdolgozatát, mint 4 évvel korábban. Tudta, hogyha a plágium ügyében reflektorfénybe kerül, akkor rövidesen az ő "bilije" is borulni fog. És mégis, ő volt az egyik olyan közéleti személy, aki cirka egy hónapja leghangosabban követelte blogbejegyzéseiben a "méltatlanná vált, erkölcstelen" Schmitt Pál lemondását. Mégis mi a fenéért szólalt meg? Gyurcsány még mindig hatalmas pofára eséseket képes produkálni, ám mintha ez őt nem érdekelné... Végzi továbbra is a dolgát, halad az általa megkezdett úton, továbbra is bohóckodik, mert a tisztes háttérbe vonulásra nem képes.

Azt is érdekes lesz megfigyelni, hogy a mostani plágiumügy 2.0-ra hogyan fognak reagálni a különböző felek. Mit mond az, aki korábban körmeszakadtáig védte Schmittet? A Fidelitas máris tüntetett Fletó villája előtt, hogy vonuljon vissza a közéletből. Érdekes, ezt az elnök úr esetében nem tették meg. És mit mondanak azok, akik anno oly hevesen támadták az ország első emberét? A Demokratikus Koalíció viszont Gyurcsány védelmébe ment; elvégre a "szakdolgozat nem olyan súlyú iromány, mint egy doktori, így ott nyugodtan lehet csalni". nagyjából ez volt Szűcs Erika mondandójának lényege? És hogyan fogja interpretálni az ATV kedvenc miniszterelnöküknek ügyét? Mit fog mondani Kálmán Olga a műsorában, mely pár hete még hosszú beszélgetéseket szentelt a Schmitt-ügynek? Hogyan reagál a HVG, mely januárban el kezdte ezt az egész hercehurcát? És a Demokrata? Amelynek borjú újságírói a szerencsére azóta már megszűnőben lévő Echo TV-s műsorukban teljes mellszélességgel kiálltak az "Elnök úr" mellett, amikor már a plágium mindet kétséget kizáró volt?

Nagy kérdések ezek. Ám azt sem felejtsük el, hogy mikor egy újabb Gyurcsány-ügy ismét terítékre kerül, ismét a címlapok első oldalaira kerül, a valódi problémák megint háttérbe szorulnak. Így a Szél Kálmán 2.0, mely brutális megszorításokat tartalmaz, az új adófajták, az IMF-tárgyalások előkészületei. A népnek persze cirkuszra van szüksége, ha már kenyér nincs, némileg eltúlozva. Ahogy Freddie Mercury mondaná: "The Show Must Go On!"

 Az elmúlt hónapokban a regnáló francia elnök, Nicolas Sarkozy görcsösen küzdött, hogy ledolgozza 7 %-os hátrányát szocialista kihívójával, Francois Hollande-dal szemben, ám ez végül nem sikerült, a választás első fordulójában mintegy másfél %-kal kikapott. Ez talán így is szép eredmény tőle, tekintve, hogy az utóbbi évtizedek legnépszerűtlenebb elnökéről van szó. Ezzel szemben nagy meglepetést okozott a Nemzeti Front jelöltjének, a Le Pen-lánynak az eredménye. Talán az apunak már sokkal korábban félre kellett volna állnia... Mivel a második fordulóba nem jutott jelöltek Hollande támogatására buzdították híveiket, így várható, hogy 17 év után ismét szocialista politikus foglalhatja el az Élysée-palotát.

Hollande nem csinált abból titkot, hogy megválasztása esetén egyenesen szembe fog menni az addigi francia politikával. A szocialisták mindig is euroszkeptikusabbak voltak a jobboldalnál, így ezen nincs mit csodálkozni. Az integrációs politika mérséklésének egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka a pénzügyi uniós együttműködés felszámolása lehet: a baloldal célja, hogy a nagy nehezen megkötött fiskális paktumot felhígítsa azzal, hogy a szigorú költségvetést szabályozó tervezetbe olyan elemeket is beépítsen, mint a munkahelyek védelme. Ez mindenképp szembemegy azzal a Merkel-Sarkozy megállapodással, mely abszolút pénzügyi-háztartási szempontból analizálja és próbálja megoldani a kialakult válságot. A paktum jövő év elején lépne érvénybe, addig minimum 12 euróval fizető tagországnak kell aláírnia: eleddig csak Portugália, Görögország és Szlovénia tette meg ezt. Ha ez megvan, a szerződés automatikusan életbe lép, hiába Hollande ellenkezése. Az uniós fejesek, úgy látszik, tanultak a ratifikálások korábbi nehézségeiből, így a paktum az esetleges francia nyomásgyakorlás ellenére is életbe léphet.

Az új köztársasági elnök hivatalba lépésével Franciaország egy jóval protekcionistább gazdaságpolitika felé nyithat, mely kevésbé lesz tekintettel a Közös Európa érdekére. Azonban attól nem kell félni, hogy a franciák visszatérnek a 60-as évek szappanoperáihoz, amikor a karakteres Charles de Gaulle hosszú évekig bojkottálta az EGK döntéshozatalát. Hollande többször is hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja az integrációt, és igenis az európai egység híve. Szinte biztos, hogy a bevándorláspolitika például (teszem hozzá, sajnos) nem fog szigorodni, hiszen e tekintetben Sarkozy jóval radikálisabb volt, aki a választás utolsó kampányszakaszában, minden bizonnyal, hogy megnyerje a szélsőjobboldali szavazók egy részét, már azt hirdette, hogy a schengeni egyezményt felrúgva vissza kell vezetni a határok ellenőrzését. Valljuk be, ez már igencsak elkeseredett lépés volt a magyar származású elnök részéről...