Tegnap még úgy szándékoztam, hogy a mai nap írok az esetleges lemondás után a lehetséges utódjelöltekről, ám S. P. keresztül húzta a szándékomat azzal, hogy vergődésének meghosszabbítása mellett döntött. Így viszont nézzük meg, hogyan is jött létre a köztársasági elnöki pozíció Magyarországon.

Egészen 1918-ig kell visszamennünk, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában már mindenki számára egyértelmű volt, hogy a háborút elveszítettük. A frontról hazatérő katonákra és a munkásságra támaszkodva Károlyi Mihály gróf az őszirózsás forradalomban megdöntötte a rendszert és IV. Károly kénytelen-kelletlen kinevezte miniszterelnöknek. A Monarchia napokkal később aláírta a fegyverszünetet, ekkor azonban ez az államalakulat gyakorlatilag nem létezett: a különböző nemzeti tanácsok már mind deklarálták elszakadásukat. A Károlyi-vezette Magyar Nemzeti Tanács is egy független Magyarország megteremtésére törekedett.

Az un. eckartsaui nyilatkozat (amelyben IV. Károly NEM mondott le a trónról, csak felfüggesztette uralkodói jogait!) tette lehetővé, hogy Károlyi alkotmányellenes módszerrel feloszlathassa az Országgyűlés két házát, magát pedig ideiglenes közt. elnöknek nevezzék ki. A Magyar Nemzeti Tanács teljesen illegitim módon, senki által sem felhatalmazva töltötte be a törvényhozói hatalom szerepét. Károlyi szerepéről egy későbbi bejegyzésben szólok majd, főleg, hogy a szoboráthelyezés révén a körülötte folyó viták ismét felszínre kerültek.

A zűrzavaros helyzet, az Antant hozzáállása azonban nem adott arra esélyt, hogy a "vörös gróf" megszilárdítsa hatalmát. Vitatott módon, puccsszerűen 1919 márciusában a kommunisták vették át a hatalmat. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ex lex állapot állt be Magyarországon. A Tanácsköztársaságban egyetlen szerv, a Forradalmi Kormányzótanács gyakorolta a hatalmat, Garbai Sándor elnökletével (a függöny mögött pedig Kun Bélával). Augusztusban a román támadásnak köszönhetően a 133 napos véres uralmuk véget ért, ezután Magyarország közjogi állapota enyhén szólva vitatott, hiszen volt egy központi kormány, a románok által megszállt területek, és délen a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg volt az úr, függetlenítve magát a szegedi ellenkormánytól, amely rövidesen ki is mondta feloszlatását. 1919-ben az államfői tisztség betöltetlen volt, kivétel egy háromhetes periódust, amikor Habsburg József főherceg kormányzóként működött, de ezt a győztes hatalmak nem ismerték el.

1920-ban Magyarország közjogi folytonossága visszaállt, amikor Horthy Miklós a Magyar Királyság kormányzója lett, ideiglenes jelleggel. Ez az ideiglenesség azonban mintegy negyedévszázadon át tartott.

A II. világháborús vereség ismét köztársasági állapotot hozott a sokat szenvedett országnak. Az 1946. évi I. törvényben kikiáltották a második Köztársaságot, az addigi miniszterelnök Tildy Zoltán lett az államfő. Ez az új államforma mintegy színtereként szolgált a fokozatos kommunista terjeszkedésnek. A Rákosi-vezette Kommunista Párt szalámitaktikát alkalmazva, lassan őrölte fel a demokratikus erőket. 1948-ra az átállás sikerült, ekkor magát Tildyt is koholt vádak alapján letartóztatták és házi őrizetbe helyezték. Közben a vörösök sikerrel olvasztották magukba a kriptokommunistákkal teli Szociáldemokrata Pártot, ezzel megalakult 1948 júniusában a Magyar Dolgozók Pártja. Az addigi szociáldemokrata vezető Szakasits Árpád az új párt, hatalommal nem rendelkező, elnöke lett. A főtitkár természetesen Rákosi volt. Szakasitsnak nem kellett sokáig szoknia új funkcióját, ugyanis a félreállított Tildy helyére 1948 augusztusában köztársasági elnök lett. Ez azonban már nem jelentett semmit: mintegy jelezve a teljes kommunista hatalomátvétel befejezését, a záró akkordként 1949 augusztusában kikiáltották a Népköztársaságot.

A köztársasági elnöki funkció megszűnt, helyét a kollektív államfői testület, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) vette át. Mintegy 'első az egyenlők között", az elnöke a testületnek pusztán csak reprezentáns feladatokat látott el. Az első ilyen NET-elnök Szakasits maradt, rövidesen azonban, 1950-ben őt is letartóztatták igaztalan vádak alapján. A következő öt elnökről nem érdemes szót ejteni, hiszen a funkció betöltése azt jelentette, hogy az adott politikust parkolópályára kívánták tenni, és egytől-egyig súlytalannak számítottak (még Dobi István is).

1989-ben a házelnök Szűrös Mátyás a parlament erkélyén kiáltotta ki a harmadik Magyar Köztársaságot, ezzel ideiglenes elnök lett. Az 1990-es választások után Göncz Árpád töltötte be ideiglenesen ezt a méltóságot az Országgyűlés elnökeként, mígnem augusztusban ténylegesen is közt. elnökké választották. Egyértelműen a rendszerváltozás után ő volt a valaha volt legnépszerűbb politikus, népszerűsége csúcsán az emberek 80 %-a támogatta mindenki "Árpi bácsiját". Megjegyzés: a mai magyar politikusok jó ha a 40 %-ot elérik, így népszerűségi listák helyett inkább "népszerűtlenségi listákról" kéne beszélni.

Az elmondható, hogy a rendszerváltás után az első három elnök, így Mádl Ferenc és Sólyom László is meg tudott felelni a pozíció által megkívánt követelményeknek, azaz megtestesítették a nemzeti egységet, pártok feletti jelleget, egy egyfajta viszonyítási alapot a magyar politika számára. Schmitt Pál erre, már csak megválasztásának módja miatt is, alkalmatlan politikailag. Az elmúlt napok után kijelenthetjük, hogy morálisan is...

Bevallom, én sohasem voltam a Köztársaság híve, hiszen az 1918-as Károlyi-puccs egy 1000 éves jogfolytonosságot dobott a kútba. A Szent Korona eszméje valóban képes arra, hogy egyfajta irányjelzőként szolgáljon az egyre inkább széteső magyar nemzet számára. Magyarországon a köztársasági államforma olyannyira meg van becstelenítve (magyar történelmi "hagyományai" folytán), hogy azt a szerepet, mint az ezeréves Magyar Királyság, soha nem fogja tudni betölteni. A legtöbb magyar számára a köztársaság semmiféle útmutató, identitásmeghatározó funkciót nem jelent.