Tomboló

Most már teljesen biztos, hogy a Külügyminisztériumot csupa balek "szakértő" alkotja. Az, ahogy Azerbajdzsán korábban a Szafarov-ügyet kezelte, teljesen egyértelművé tette, hogy a baltás gyilkosként emlegetett férfi átadása esetén az kegyelmet kap, mi több hősként fogják őt ünnepelni. Ezt nagyon jól tudta a magyar kormány is. A mostani esetet a korábbi hírrel, miszerint az azeriek kéesz eurómilliárdokért államkötvényeket venni, már nem is olyan nehéz összekötni...

A színfalak mögött egyértelműen már hosszú ideje zajlódhattak a tárgyalások. Orbán Viktor keleti nyitási politikájában az olajban gazdag Azerbajdzsán központi helyet foglal el, jól jellemzi ezt, hogy a kormányfő regnálása alatt már többször is járt a közép-ázsiai országban, legutóbb júniusban, talán pont akkor dőlt el végleg, hogy Szafarov mehet...

A mindenkori magyar kormányok nyilván folyamatos nyomásnak voltak kitéve mindkét ország részéről, így Orbán is, amikor valószínűleg szembesülnie kellett, hogy milyen árat is kell fizetnie a kapcsolatok szorosabbá való tételéhez. és ez akkor nem is tűnt olyan nagy árnak. A kormánynak választania kellett: vagy az örményekkel való szakadás vagy az azeri gazdasági kapcsolatok kiépítése. Nyilván nehéz döntés volt. Úgy is mondhatnánk, hogy Orbánnak választania kellett Nyugat és Kelet között. A befolyását fokozatosan veszítő, de demokratikus és szabadságjogokkal teli Európa (ezen az úton halad, még ha nyögve velősen is Örményország) illetve a gazdaságilag feltörekvő, autoriter Közép-Kelet Ázsia (Aliyev apja halála után vette át az államfői pozíciót és "örökös elnöki" funkcióval bír). A tegnapi döntéssel Magyarország, pontosabban a Nemzeti Együttműködés Rendszere végleg az egyik oldal mellett kötelezte el magát. Akár az azt követő diplomáciai botrányok árán is...

Minden valószínűség szerint, Magyarország nem éppen így akart a világpolitika mozgatórúgója, alakítója lenni...